Közhelynek tűnhet, de a kutyák mellett tényleg nem lehet unatkozni - főleg, ha ketten vagy hárman vannak. Minden kutyusnak más a személyisége, a ritmusa, a viselkedésmódja. Képesek mindig újabb és újabb módokon meglepni és megnevettetni a gazdikat. 

Ibi, aki raktároz

Az első kutyámat, Ibit szörnyű körülmények közül hoztuk el. Egy sötét, hideg pince helységben lakott addig, sétálni sem nagyon volt. Ibi valószínűleg a hányattatott előélete miatt előszeretettel tartalékolta el magának az ételt. Emellett a gazdit sem akarja megsérteni azzal, hogy nem fogadja el a jutalomfalatot, habár már nem éhes. Ez a szokása hihetetlenül aranyos volt, csak egy probléma volt vele, a zsákmány elrejtésének legkülönfélébb helyszínei. Találtam szalonnadarabot a párnám alatt, jutalomfalatot a szőnyegbe tekerve és csontokat a kutyafekhelyben. Jó esetben ezekre hamar ráakadtam, rosszabb esetben később a szag vezetett hozzájuk. Ibi többek között ezekkel a kis apróságokkal minden családtag szívét elnyerte, még a nagymamámét is. Kezdetben ő makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a kutya maximum az előszobájába mehet be, de oda is ritkán. Aztán szép lassan eljutottunk odáig, hogy nagymamám segített Ibinek felülni a fotelbe, hogy "szegénynek" ne kelljen olyan magasra egyedül felugrania. 

Mangó, aki megsértődik

Mangóm kezdetben kifejezetten rosszul viselte az egyedüllétet. Rendesen megsértődött, ha otthon hagytuk. Egy alkalommal ezt konkrét bosszúval mutatta ki. Arra értünk haza, hogy az előszobában mindenhol megrágott, szétdobált kutyaholmik hevernek - amiknek egyébként dobozban a helyük. A kis hercegnőmnek rejtélyes módon sikerült kiszedni a doboz tartalmát, és megbüntetni mindent, ami csak a foga ügyébe került. Itt látható a művész az alkotásával:

Na de nem is ez volt a legsokkolóbb a dologban. A nappali közepén ugyanis ott feküdt a bőr nyakörve, amire egy kis kendő volt felvarrva. És bizony, csak a kendős részt találtam meg elsőre. A nyakörv vége, a csathoz tartozó lyukakkal együtt kissé obébb volt, hogy is mondjam, kaki formájában. Mangó tehát néhány óra leforgása alatt szétszedte a dobozát, a tartalmát megrágta, a nyakörvét pedig konkrétan elfogyasztotta és át is ment rajta. Szerintem ez volt a legszürreálisabb kutya élményem, és szerencsére nem lett belőle második rész. Mangó is nagyon hamar beilleszkedett végül, és megtanulta a házirendet. 

Milán, aki zsákmányol

Milán egy igazi haspók. Mindent megeszik, ami az útjába kerül - ez néha áldás, mivel nem válogatós. Az viszont már kellemetlenebb, ha az utcán zsákmányol kétes eredetű táplálékot, vagy olyasmit nyel le rágás nélkül, ami nagyobb a kelleténél - igen mindkét dologra volt már példa.

Milán anyukámnál volt éppen, amikor egyik délután felhív egy idegen háziorvos, hogy mehetek a kutyáért, mert felébredt. Mondtam, hogy biztos valami félreértés lehet, mert nem tudok róla, hogy altatták volna a kutyámat. Erre felolvassa a nevét, a fajtáját és a korát - stimmel minden. Te jó ég, mi történt a kutyámmal? Az orvosnak ekkor jut eszébe, hogy anyukám vitte be Milánt, és kifejezetten mondta, hogy habár én vagyok hivatalosan a gazdija, ne engem hívjanak a műtét után, nehogy megijedjek. Milánom ugyanis egyben lenyelt egy komplett csirkefarhátat, ami persze megakadt a nyelőcsövében, és ki kellett műteni belőle. Az öreg szerencsére jól viselte a beavatkozást, és nem lett hosszútávú következménye a kalandnak. Azért mondanom sem kell, hogy milyen lelkiállapotban hívtam fel anyukámat az orvossal történő beszélgetés után.... Milán azóta csak kis darabokra felvágott falatokat kap.

Mil ezen kívül rájött, hogy ha valamit megeszik az utcán, akkor azt a rágásból veszem észre. Éppen ezért kidolgozott egy stratégiát: az utcán felveszi észrevétlenül a szájába a zsákmányt, ott tartja egészen addig, amíg haza nem érünk. Ilyenkor rendszerint gyorsabban szeretné befejezni a sétát, mint a megszokott időtartam. Szóval a falatot felhozza egészen a lakásig, és itt az ágyába beülve próbálja elfogyasztani - jellemzően nincs szerencséje, mert legkésőbb a szakálltörlésnél észreveszem a turpisságot, és megfosztom a zsákmányától szegényt. (Ugyanakkor titokban meg is dicsérem, hogy milyen kis életrevaló az öregem. :) ) Ez a pontosan egy ilyen pillanatban készült, az arckifejezése mindent elmond: