Mindent vagy semmit - nagyjából ez a mottója a kutyáimnak az étkezés terén. Milán, a legidősebb szó szerint mindent megeszik. Kutyakaja, hús, rizs, zöldségek, az utcán fellelhető mindenféle kétes eredetű falatok - minden jöhet. Ő hozta fel ugye a csontot is az utcáról... (Az esetről itt számoltam be) Milán sajnos elég könnyen hízik is, és mivel már lassan 15 éves, nagyon nem tesznek jót az ízületeinek a plusz kilók. Éppen ezért folyamatos küzdelemben vagyok a tökéletes ételmennyiség megítélésével. Nem szeretném, ha éhezne, hihetetlenül tud örülni az ételnek, de ugyanakkor azt sem szeretném, ha elhízna, mert utána nagyon nehéz leadni a fölösleges súlyt. Gyakorlatilag kísérletezéssel sikerült viszonylag jól beállítani az étel mennyiségét - ez egészen hosszú folyamat volt, mire kitapasztaltuk, hogy milyen típusú, és mennyiségű táplálék az, amivel nem éhes folyamatosan, de nem is hízik.
Mangó gyakorlatilag Milán ellentéte. Hercegnő módjára finnyás, hamar megunja ugyanazt az ételt, és viszonylag kevés dolgot szeret. A száraztáp magára például ki van zárva. Ugyanakkor bizonyos ételekért, például a májkrémért és a virsliért bármit megtenne. Ha nagyon nem akarja megenni a reggelijét (főleg reggelente finnyás), mostanában belekeverek egy kis májkrémet, és máris több kedve van hozzá. A májkrémek közül szerencsére vannak egészen pénztárca barát opciók is. A másik lehetőség, hogy kézből etetem Mangót. Mikor ráérek, szívesen csinálom, mivel Milánnal a bajai miatt jellemzően többet kell foglalkoznom, és ilyenkor lehetőségem van Mangónak is saját időt szentelni. Általában nem akar megbántani, és a kezemből még a sima száraztápot is elfogadja és megeszi. Ő egyébként alkatilag jóval kisebb Milánnál, így az adagja is kisebb. Mangónak tehát nincs a kedvenc elfoglaltságai között az étkezés.
Vili érdekes eset. Mangóként kezdte, és Milán lett belőle. Mikor bekerült az egyesület gondozásába, ahonnan örökbefogadtuk, azt sem tudta, hogyan kell a kutyatálból enni. Addig valószínűleg a földre szórva kapta az ételét, nem értette, hogy a tálból meg szabad enni, amit beletesznek. Mire hozzánk került, ezt már megtanulta, de még mindig nagyon bizalmatlan és bizonytalan volt ételek terén. Sok mindent nem mert elfogadni jutalomfalatként a kezünkből. Anyukám elkezdte vele módszeresen megismertetni az ízeket - mindenből adott neki egy-egy falatot, ami kutya kompatibilis volt. Azóta szereti többek között a paprikát és az uborkát is. Szép lassan beilleszkedett közénk, és kialakult a bizalom. Azóta talán még Milánnál is nagyobb haspók, két lábon járva és ugrálva várja az ételt, amikor készítem nekik. Az evés gyorsaságában pedig egyértelműen leköröz mindenkit, egy-két perc alatt "felszippantja" a teljes adagját.
A kutyáink egyaránt száraztápot és kutyakonzervet esznek összekeverve, naponta kétszer - reggeli séta után és délutáni séta előtt. Milán és Mangó senior tápot kapnak, Vili pedig sima felnőtt tápokat. Problémát okoz az is, hogy westie létükre hajlamosak az allergiára - főleg Mangó - ezért arra is próbálok odafigyelni, hogy csirkés konzerveket ne kapjanak, mert sokaktól hallottuk azt, hogy a szárnyas erősen allergén lehet. Végül az utolsó akadály, amivel szembe kell néznünk, a fiúk falánkságának eredménye: Mangó jellemzően lassan, ráérősen fogyasztja el az adagját, miközben Vili és Milán már rég befejezi az evést. Ilyenkor pedig szó szerint meg kell védeni Mangó tányérját, mert a fiúk kis cápa módjára közelítik meg és akarják kifosztani a még megmaradt falatokat. Mangó kislányként ezt simán megengedné, ha nem állnék ott mellettük. Ami a legaranyosabb, hogy Mangó minden étkezésnél otthagy pontosan egy-két falatot - szerintem egyértelműen a tesóknak. :)
Néha ilyen elkülönítő módszerekhez is folyamodunk. Mondanom sem kell, hogy Mangó foglal helyet a piros tányérnál.
